Prestige Dance

 

 

“Olyan közösséget teremtsünk, ahol tagjaink a sporton keresztül érik el a boldogságot.” 

Üdvözöllek!

Leiner Andrea vagyok, a Prestige Tánc és Sportegyesület vezetője.

Egyesület vezetőjeként, ezdői csapatommal az a célunk, hogy magas színvonalon megtanítsuk a fiatalokat táncolni, és nap, mint nap azért dolgozunk, hogy minél több gyermek élehesse át azt a felszabadult boldogságot, amit a tánc nyújthat.

Olyan Szülőknek segítünk, akik szeretnék, hogy gyermekeik védett közösségben töltsék a szabad idejüket, ahol tánctudásukon kívül a személyiségüket is fejlesztik.

Mit nyújt a Prestige Dance?

Változatos táncóra típusok megtartása képzett edzőkkel.

Napközis tánctáborok kicsiknek és nagyoknak, szakmai edzőtáborok versenyzőknek. 

Saját rendezésű versenyeken, valamint a 4M Dance Company-val együtt működve versenyzési lehetőséget bizotsítunk a fiatalkoknak.

 

Rólunk mondták

“A Veletek eltöltött hét örökre kedves lesz gyermekem számára. Ő nagyon zárkózott volt az új gyerekekkel mindig. Nálatok pedig megnyílt, és minden nap mosolyogva ment. Igazán jó kis csapat vagytok!” 

 

” A Prestige Dance egy olyan közösség, ahol tudom, hogy gyermekem tényleg jó kezekben van és fejlődik.”

“Anyaként, a legnagyobb öröm, ha boldognak látom gyermekemet, itt az egyesületeben boldog, és mindig mosolyog, és ezt köszönöm!”

“Az edzői csapat szívét-lelkét beleadta, látszik, hogy imádják, amit csinálnak.”

Prestige Mobil flotta

Kedvezményes mobil telefonálási lehetőségek a Prestige egyesület tagjainak. 

www.prestigeflotta.hu

Cím

1138 Budapest, Úszódaru u. 10

E-mail

info@prestigedance.hu