Üdvözöllek!

Tóth-Leiner Andrea vagyok, a Prestige Tánc és Sportegyesület vezetője.

Egyesület vezetőjeként, edzői csapatommal az a célunk, hogy magas színvonalon megtanítsuk a fiatalokat táncolni, és nap, mint nap azért dolgozunk, hogy minél több gyermek élhesse át azt a felszabadult boldogságot, amit a tánc nyújthat. Olyan Szülőknek segítünk, akik szeretnék, hogy gyermekeik védett közösségben töltsék a szabad idejüket, ahol tánctudásukon kívül a személyiségüket is fejlesztik.

Információ 

 

Örülünk, hogy érdeklődsz a tánc tanfolyamunk iránt.

 

Az első edzést minden kötelezettség nélkül ki tudja próbálni gyermeked, és bízunk benne, hogy tetszeni fog neki! 🙂

 

Mit hozzon gyermeked az első edzésre?

  • rövidnadrágot, pólót és torna cipőt.
  • innivalót

 

Mi a menete?

Arra kérünk, hogy az alábbi gombra kattintva, egy űrlap kitöltésével jelezd felénk, hogy gyermeked szeretne az első edzésen részt venni. Így fogjuk tudni, hogy rá is számítsunk az első órán.

A kezdő csoportok esetében, az első óra előtt a tánctanárunk be fog menni az alsó osztályokba, és összegyűjti a táncra jelentkező gyerekeket, ezután elkíséri a gyermek csapatot az öltözőbe, majd a táncterembe. (Fontos: a Láng Művelődési Házban lévő tanfolyamunk esetben a szülőnek szükséges hozni a gyermekét a tánc órára).

A szülőknek elegendő óra után érkezni a helyszínre.

Javaslat: az üzenő füzetbe érdemes beírni, és tájékoztatni a délutáni tanárokat, hogy a gyermek elmehet a táncórára.

Amennyiben az első óra után, úgy dönt gyermeked, hogy szeretné folytatni, akkor szükséges lesz az egyesületbe a hivatalos regisztráció és a havi tánc bérlet megvásárlása. Erről a tánctanárunk tájékoztatást fog adni szóban, és emailben is.

Légy része Te is a közösségünknek!

Rólunk mondták

“Nagyon szeret gyermekem hozzátok járni az edzésekre. Ő nagyon zárkózott volt az új gyerekekkel mindig. Nálatok pedig megnyílt, és minden alkalommal örömmel megy táncolni. Igazán jó kis csapat vagytok!” 

 

” A Prestige Dance egy olyan közösség, ahol tudom, hogy gyermekem tényleg jó kezekben van és fejlődik. Az edzők nagyon kedvesek, jól megtalálják a hangot a kisebb és a nagyobb korosztállyal is. “

“Nem csak a fizikuma fejlődött gyermekemnek, amióta hozzátok jár, hanem a kitartása és a fegyelmezettsége is. Az iskolában is kitartóbb lett, és azt látom, hogy nőtt az önbizalma is. Anyaként ezt látni nagyon nagy boldogság. Köszönöm Nektek!”

” A táborotokban volt gyermekm. Jó szervezés, rugalmasság, tájékoztatás, a gyerekek koordinálása, hogy rögzítettétek a bemutatót, kaptak ajándék tornazsákot, az étkezés szuper volt. Egy szóval profi.”

“Az edzői csapat szívét-lelkét beleadja a munkába, látszik, hogy imádják, amit csinálnak. És ez látszik az eredményeken is.”

“Anyaként, a legnagyobb öröm, ha boldognak látom gyermekemet, itt az egyesületeben boldog, és mindig mosolyog, és ezt köszönöm!”

Elérhetőség

info@prestigedance.hu
0620/ 257 86 94

Prestige Mobil flotta

Kedvezményes mobil telefonálási lehetőségek a Prestige tagjainak.