Üdvözöllek!
Tóth-Leiner Andrea vagyok, a Prestige Tánc és Sportegyesület vezetője.
Egyesület vezetőjeként, edzői csapatommal az a célunk, hogy magas színvonalon megtanítsuk a fiatalokat táncolni, és nap, mint nap azért dolgozunk, hogy minél több gyermek élhesse át azt a felszabadult boldogságot, amit a tánc nyújthat. Olyan Szülőknek segítünk, akik szeretnék, hogy gyermekeik védett közösségben töltsék a szabad idejüket, ahol tánctudásukon kívül a személyiségüket is fejlesztik.

Információ a tanfolyamról
Helyszín: Tomori Pál Ált. Iskola, Díszterem
Első óra: október 2. hétfő
Időpont: hétfő, szerda 16:00-17:00
Ár: 13 500 Ft/ fő/ hó
Oktató: Balázs Boglárka
Információ: 20/ 257 86 94 (Tóth-Leiner Andrea)
Az első óra alkalmával gyermeked ki tudja próbálni a táncfoglalkozást. Ez egy próba óra. Ha jól érezte magát, és úgy dönt, hogy szeretné folytatni, akkor szükséges megvásárolni a havi bérletet.
Légy része Te is a közösségünknek!
Rólunk mondták

„Nagyon szeret gyermekem hozzátok járni az edzésekre. Ő nagyon zárkózott volt az új gyerekekkel mindig. Nálatok pedig megnyílt, és minden alkalommal örömmel megy táncolni. Igazán jó kis csapat vagytok!”

” A Prestige Dance egy olyan közösség, ahol tudom, hogy gyermekem tényleg jó kezekben van és fejlődik. Az edzők nagyon kedvesek, jól megtalálják a hangot a kisebb és a nagyobb korosztállyal is. „

„Nem csak a fizikuma fejlődött gyermekemnek, amióta hozzátok jár, hanem a kitartása és a fegyelmezettsége is. Az iskolában is kitartóbb lett, és azt látom, hogy nőtt az önbizalma is. Anyaként ezt látni nagyon nagy boldogság. Köszönöm Nektek!”

” A táborotokban volt gyermekm. Jó szervezés, rugalmasság, tájékoztatás, a gyerekek koordinálása, hogy rögzítettétek a bemutatót, kaptak ajándék tornazsákot, az étkezés szuper volt. Egy szóval profi.”

„Az edzői csapat szívét-lelkét beleadja a munkába, látszik, hogy imádják, amit csinálnak. És ez látszik az eredményeken is.”

„Anyaként, a legnagyobb öröm, ha boldognak látom gyermekemet, itt az egyesületeben boldog, és mindig mosolyog, és ezt köszönöm!”

Elérhetőség
info@prestigedance.hu
0620/ 257 86 94